#Szijjártó Péter


Szijjártó megizzadt a BBC műsorában

Szijjártó Péter külügyminiszter a HardTalk vendége volt a BBC csütörtöki műsorfolyamában. Bár az összes szavazáson ellenzéki állásponton volt a kormány, a miniszter szerint Magyarország az EU egységének a híve, a nemmel szavazás viszont demokratikus jogunk. Az idegengyűlöletre és a muszlimellenesség vádjára úgy reagált, hogy minden országnak joga van eldönteni, hogy kivel akar együtt élni, bár a magyar embereket erről még nem kérdezték meg.

hvg.hu

Szijjártó megpróbálta megmagyarázni Orbán hajnali kijelentését

Arra a kérdésre, hogyan kell érteni a miniszterelnök hajnali nyilatkozatát, miszerint Magyarországnak azt is meg kell fontolnia, hogy átengedje a migránsokat Ausztria és Németország felé, úgy válaszolt a külügyminiszter, Magyarország megfelel a schengeni előírásoknak azáltal, hogy megvédi az unió külső határait, a legtöbb kritika mégis pont a kerítés miatt éri az országot.

MTI




Szijjártó a spanyol kormányfőnek is visszaszólt

A menekültek jogai nagyon fontosak, ezért is javasolta Magyarország, hogy az EU vegye át a Szíriával határos országokban a menekülttáborok finanszírozását, így a menekültek jobb körülmények között élhetnének – reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a spanyol miniszterelnök nyilatkozatára. A magyar külügy azt is fontosnak tartotta felidézni, hogy a spanyolok is építettek kerítést Észak-Afrikában.

MTI


A horvát kormányfő mondott egy erőset a kormányról, és Szijjártó ugrott is

Zoran Milanovic szerint Magyarország egy éven át úgy engedte át a menekülteket az országon, hogy a többségüket nem vette nyilvántartásba. Ez homlokegyenest ellentmond a magyar kormányzati kommunikációnak, amelynek egyik fő eleme, hogy betartják a menekültekre vonatkozó nemzetközi szabályokat. Szijjártó válaszában a horvát miniszterelnök "veretes hazugságairól" beszélt.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI




Magyarország átjáróház lett - a menekültválság percről percre

Péntektől vasárnapig óriási tömeg, 19 ezer menekült érkezett Magyarországra. A többség regisztráció után tovább is áll Ausztria felé, a gyékényesi vasútállomás lett a továbbvándorlók központja. A menekültválság legsúlyosabb helyzetei most tőlünk délre, Horvátországban és Szlovéniában adódnak, vasárnap éjjel például 300 menekült zárta le a Zágrábot Ljubljanával összekötő autópályán lévő határátkelőt. Horvátországgal és Romániával egyre intenzívebb a szájkarate, Szijjártó Péter két nagykövetet is behívatott mára. A parlamentben kétharmados támogatást igénylő törvénymódosításokról szavaznak hétfőn. A menekültválság hírei percről percre.

hvg.hu

Több ezer menekült jön és megy, C-tervvel jöhetnek a horvátok - hírek percről percre

Horvátország felől több ezren lépték át a határt az elmúlt órákban. Vasárnap reggel kétezer menekültet hozott a különvonat Hegyeshalomra, ők rendőri felvezetéssel, gyalog keltek át a kishatáron Ausztriába. A román külügyminiszter autistának nevezte a magyar kormány intézkedéseit, Szijjártó hétfőre bekérette a nagykövetet. A magyar és a szerb belügyminiszter délelőtt megnyitotta a Horgos-röszkei nagyhatárt, az osztrákok viszont lezárták Hegyeshalmot, rengetegen várakoznak így is Nickelsdorfban. A horvátok bevethetik a "C-tervet". A migránsválság hírei percről percre.

hvg.hu

Szijjártó bekérette a román nagykövetet

Hétfőre várják a román diplomatát a KKM-be. Szijjártó Péter ismét kemény szavakkal illette a román miniszterelnököt, amiért külügyminisztere "autistának és elfogadhatatlannak" nevezte a magyar kormány határzárát. A külgazdasági és külügyminiszter hétfőre már a görög nagykövetet is bekérette. Bukarest inkább nem kommentálná Szijjártó újabb "provokációját".

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

Magyarország demarsot ad át a horvátoknak

Szijjártó Péter számonkérte a horvát kormányt, hogy miért hozzák Magyarországra a menekülteket. Egy állítólagos belügyminiszteri megállapodásra hivatkoznak, de a külügyminiszter szerint ilyen nincs. Tiltakozó jegyzéket adunk át Horvátországnak.

MTI



Szijjártó most a horvát miniszterelnököt vette célba

A külgazdasági és külügyminiszter Belgrádba indul tárgyalni, előtte még odaszólt Zoran Milanovicnak, mondván: a horvát miniszterelnöknek inkább a menekülthelyzetre való felkészüléssel kellett volna foglalkoznia, és nem Magyarország alaptalan támadásával.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI